2018. január 1., hétfő

Egymilliárd eurót kapnak a romániai LEADER-pályázatok

Gazdatalálkozót szervezett Székelyhídon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei szervezete. Ennek témája a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés jövője volt. Ugyanis a közeljövőben jelentősen megváltozik az adózási rendszer, valamint 2020-tól új EU-s finanszírozási lehetőségek nyílnak majd meg a romániai gazdák részére. A romániai LEADER-pályázatok is szóba kerültek, egymilliárd euró támogatást adnak rájuk.
Részt vett a találkozón Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottság tagja is. Cikkünk a Szatmár.ro oldal anyaga alapján készült.
A vidékfejlesztési szakember felszólalásában összefoglalta az elmúlt egy évben hozott olyan döntéseket, amelyek a gazdálkodók védelmében születtek. Szó volt a napszámos-törvényről, amely tulajdonképpen törvényessé tette ezt a munkát előbb az állattartásban, majd a növénytermesztésben is.
Törvényt hoztak az állattenyésztési egyesületek támogatására, melyek következtében az érintett szervezetek szubvenciót kaphatnak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA). Az új erdészeti törvény, valamint az állati tetemek elszállításáról, megsemmisítéséről szóló módosítás is jelentősen megkönnyíti a vidéken élők boldogulását.
A kicsik többre mehetnek Romániában
“A célunk a kis gazdaságok támogatása. Ezek viszont be kell lássák: nem lesznek életképesek csak abban az esetben, ha összefognak és szövetkeznek.”
Ma is sok lehetőség van a gazdálkodók támogatására, a gazdaságok fejlesztésére. A közeljövőben pedig újabb kapuk nyílnak meg. Bízunk benne, hogy ezek nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy jobbá váljon a vidéki élet. Ezáltal könnyebb legyen a boldogulás, a vidéken élő fiatalok pedig lássanak perspektívát a szülőföldjükön maradásban” – mondta el Magyar Lóránd.
A romániai LEADER-pályázatok is nagy támogatást kapnak
A kis gazdaságok által elérhető támogatások közül a politikus kiemelte a LEADER helyi akciócsoportok szerepét, ami a helyi igényekre támaszkodva teremt fejlődési lehetőséget. A jelenlegi támogatási ciklusban ezek a helyi akciócsoportok Romániában 1 milliárd euró támogatást oszthatnak ki. Hiába tűnik elsőre nagynak a támogatás összege, Magyar Lóránd szerint ezt 2020-tól mindenképpen emelni kellene.
A mezőgazdasági támogatások sora az APIA terület-alapú támogatásaival folytatódik, és a Vidéki Beruházás Finanszírozó Ügynökségnél (AFIR) is lehet pályázni mezőgazdasági fejlesztésre. Jövőre pedig további támogatási lehetőségek nyílnak meg a kisgazdák előtt, derült ki a parlamenti képviselő beszédéből.