2017. október 14., szombat

Aki mer, az nyer (Tiszta udvar – rendes ház Kovásznán)

2017. október 12
Gyerő József, György Ágnes és Jeszenovics Károly

A kovásznai helyi tanács kedd délutáni rendkívüli ülésén adták át a Tiszta udvar – rendes ház verseny győztesének azt a plakettet, mely ezentúl ingatlanja utca felőli oldalát fogja díszíteni. A győztes idén György Ágnes, családi háza az Erzsébet utca 1. szám alatt található. A plakettet Gyerő József polgármester és Jeszenovics Károly alpolgármester nyújtotta át. A verseny eredményét még szeptemberben, a városnapok alkalmával tették nyilvánossá.
A korábbi években nagy volt az érdeklődés a verseny iránt, idén azonban „történt valami” – mondta az ülésen a polgármester. A tömbház kategóriában egy tulajdonosi egyesület jelentkezett a megmérettetésre, a zsűri azonban nem fogadta el pályázatukat. Az egyesület tavaly már részt vett a megmérettetésen, a verseny szabályzata szerint a következő öt évben nem szállhat versenybe – akkor sem, ha más lépcsőházat jelöl a megmérettetésre. A tömbház kategóriában 6000 lej ütötte volna a győztes markát, de jelen körülmények között a pénz a városkasszában marad.
Nem volt nehéz dolga a zsűrinek a családi ház kategóriában versenyzők rangsorolásával sem. György Ágnes volt az egyedüli jelentkező, eleget tett a feltételeknek, így borítékolt volt győzelme. A plakett mellett ezerlejes díjat is kapott, az összeget az ingatlanja további szépítésére, kerti eszközök, gépek vásárlására fordíthatja.
György Ágnes az ülésen könnyes szemmel mondta: köszöni a kitüntetést, de a dicsőség nem csak az övé, gyerekei folyamatosan mellette álltak.
Gyerő József ismertette az ingatlan érdekes, de szomorú történetét. Tavaly tűzvész dúlt az épületben, tetemes anyagi kár keletkezett, az ott élők élete is veszélybe került. Dicsérendő, hogy ilyen rövid idő alatt rendbe tették a házat, az is, hogy versenybe mertek szállni. Aki mer, az nyer – hangoztatta Gyerő.
Kádár Gyula, a verseny ötletgazdája elmondta, a cél az volt, hogy ösztönözzék a lakosságot, tartsák rendben ingatlanjaikat, hiszen ezzel a városkép pozitív alakulásához járulnak hozzá. Nem elég, ha a polgármesteri hivatal, a helyi tanács, alárendelt intézményei figyelnek a város arculatára, az itt lakók is hatékonyan hozzájárulhatnak a fejlődéshez – mondta a tanácstag. Jövőben nagyobb publicitást kívánnak adni a versenynek, a több versenyző azt jelenti, hogy a városban több a rendben tartott ingatlan – magyarázta Kádár.: Bokor Gábor