2017. október 21., szombat

Agrárakadémia fórum – Budapest

időpont: 2017. október 26. (csütörtök) 10 óra
helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.)
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében 2017 tavaszán Agrárakadémia néven nyílt konferenciasorozat indult útjára. A fórum az agrár-szakpolitika irányvonalainak bemutatását és népszerűsítését célozza meg tematikus felépítésben minden hónapban
A havi rendszerességgel megendezésre kerülő fórumok soron következő eseményének témája az Aktualitások az agrárágazatban. 
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár nyitóelőadását követően, a délelőtt folyamán Csorbai Attila elnök-igazgató és Mélykuti Tibor elnök szólalnak fel a baromfi- és a tejágazat aktualitásaival kapcsolatosan. A rendezvény résztvevőinek – ágazati szereplők, kis- és középvállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek, a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézetei – az előadásokat követő kerekasztal beszélgetés alkalmával lehetőségük nyílik az előadásokkal kapcsolatban kérdéseket feltenni, illetve azokhoz hozzászólni, véleményt alkotni.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a www.hermanottointezet.hu/agrarakademia oldalon lehet.
További információk: http://agrar-akademia.hu/
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Meghívó és Program